Csillagvirág túra - 2005
 
A jelzett napon kb. 8 óra körül pontosan 13 lelkes ember szállt le Bélapátfalván a buszról és vágott neki a nem igazán rövid és nem is igazán könnyű, azonban annál érdekesebb nevű túrának.
 
Első nekirugaszkodásra a faluból az Apátsági templomig mentünk, majd rövid szusszanás után továbbindultunk az előző évben átadott bélkői tanösvényen a Bélkő csúcsára. Útközben örömmel konstatáltuk, hogy elkészült a betonutat az autók elől elzáró sorompó és még épségben és egyben meg is van. Nem úgy, mint pl. a hatos számú állomáson lévő (ill. nem lévő) tájékoztató tábla. Valószínűleg annyira hideg volt a télen errefelé, hogy valaki ezzel fűtött be.
 

Már majdnem felértünk a csúcsra, amikor óriási kövek állták el az utunkat, amiket először természetesen arrébb kellett görgetni :-))), amint azt a mellékelt kép is mutatja.

Miután szabad út nyílt a továbbhaladásra, a Bélkő csúcsáig meg sem álltunk. Itt tapasztaltuk meg, hogy Magyarország a Korlátlan Kilátók Hazája.

No persze nem azért, mert rengeteg kilátónk, kilátóhelyünk van, hanem inkább azért, mert a Bélkő csúcson levő kilátóhely védő korlátját valakiknek sikerült eltüntetniük. Csinálták ezt annak ellenére, hogy a fém korlát oszlopai tetemes méretű betonba voltak beágyazva.

A kilátóhely így igen veszélyes, a balra látható bányaterületen lehet landolni, ha valaki nem mozog körültekintően. Rövid pihenő és nézelődés után a sárga és a kék turistaúton az Őrkő-ház felé vettük utunkat.

Az elmúlt évben egyesületünk tagjainak áldozatkész munkájával (és nem kevés pályázati pénzzel) sikerült egy igen szép és hasznos természetvédelmi őrházat felújítani.

Itt hosszabb pihenőt tartottunk, bejártuk a környéket, megcsodálhattuk a kilátást az Oltár-kőről.
 
A továbbiakban a kék jelzésen haladva a Peskő-kapun át a Pes-kő "lábánál" elhaladva a Cserepes-kő barlanghoz érkeztünk, ahol túránk névadóját és főszereplőjét is megtaláltuk, íme:
 
Innen kicsit visszafelé haladtunk a zöld négyszög jelzésig, majd ott a Kálmán-rét felé fordulva a Nagy-kopasz hegy mellet elhúzva meg sem álltunk az Istállós-kő tetejéig. Itt a gyönyörű napsütésben igazán jólesett egy kis pihenés, mert az utolsó 4-500 méter picit meredek volt.
 

Mondjuk nem annyira, mint a lefelé vezető út, ami a Szalajka-forrásig vezetett. A lefelé vezető út így igen-igen megviselte az ember térdizületeit és lábizmait.

Végül egy kellemes séta után értünk be Szilvásváradra. A túra a kisebb kerülőket is beszámítva 22 km volt, 800 m-es szintemelkedéssel.