| A Kárpát Egyesület, Eger ezévi első hivatalos, január 8-án rendezett
és Köves Gyula vezette bemelegítő túrát, akár az "új életet kezdünk
- új útvonalakat járunk" mottóval illethettük volna. Ugyanis a
korábbi években megszokott és bevált sémát felcseréltük a Szarvaskő-Les
ház-Eger-Berva 8 km-es túraútvonalra. Harminc kétlábú és három
hűséges négylábú volt kíváncsi erre a programunkra. A túrázók között
kedves vendéget is köszöntöttünk Mályi József magashegyi túravezető
személyében. Aki 2004-ben sikeresen vezette és végiggyalogolta
a 2600 km hosszú és 4,5 hónapig tartó Kárpát-Koszorú Nemzetközi
Expedíciót. |
| |
| Sétánk során ismerkedtünk Szarvaskő turista nevezetességeivel,
így benéztünk az ECO Kempingbe, felmentünk a sziklaoromra épült
Szarvaskői várba, ahonnan csodáltuk az enyhén ködös tájra vetülő
napsugarak színjátékát. Madártávlatból rápillantottunk a 35 évvel
ezelőtti filmforgatás, a Fábri Zoltán rendezte Isten hozta őrnagy
úr! helyszínére és felelevenítettük az Örkény Isván Tóthék című
remekművéből készült film történetét. Majd Lukács László tagtársunk
érdekes előadásában megtanultuk nézni a Szarvaskői bánya által
feltárt kőzeteket. A Les háznál tartott hosszabb pihenőn pezsgőkkel
köszöntöttük egymást és az új túraévet. A laza gyalogos túranap
a bervai buszmegállóban ért véget és a szombati ebédre mindannyiunk
időben hazatért. |
|