Móricz Zsigmond kerékpáros emléktúra
 
A 2004-es évben a KEE Kerékpáros Különítménye (Szűcs István, Bátonyi Zsolt, Fodor György, Bakos Csaba) ismét egy évforduló kapcsán látogatott el Magyarország egyik - talán kevésbé látogatott- térségébe, a Nyírségbe. Az idei évben ünnepeltük Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulóját. Ezen évforduló kapcsán látogattunk el Tiszacsécsére, Móricz szülőfalujába. Útközben azért bebarangoltuk a vidék látnivalókban, érdekességekben bővelkedő településeit is. A túrára végül összesen csak négyen vállalkoztunk. Ennek oka talán az lehet, hogy sok embert elriasztott a kerékpárral megteendő – egyébként nem igazán hosszú - kb.. 600 km-es táv, meg az, hogy olyanok voltunk mint a csigák, akik a házukat cipelik magukkal. Ugyanis a túra összes szükséges kellékét a kb. 614 km-es úton, mi is vittük magunkkal a kerékpáron.
 
Július 19-én, az első napon csak bemelegítettünk és az volt a tervünk, hogy közelebb kerüljünk a valódi célunkhoz. Egészen Polgárig tekerünk, ahol nem azért álltunk meg, mert ott az M3-as autópálya vége, hanem mert ott foglaltunk szállást. A kb. 9000 lakosú városkában megnéztük a Kálvária-dombot, ahol kis kápolnákat találtunk, bennük egy-egy kis domborművel, melyek Jézus keresztútjának egy-egy állomását ábrázolták. Minden kápolna egy-egy család felajánlásából készült.
 
20-án, egy majdnem nyílegyenes úton tekertünk és meg sem álltunk először Hajdúnánásig. Itt két célunk is volt, egyrészt megnézni a tájházat, másrészt pedig némi fogorvosi segítségre szorult egyik társunk, ezért őt beutaltuk a fogorvosi rendelőbe. A beavatkozás sikerült és a tájházat is megnéztük. Itt tudtuk meg, hogy pl. még a XX. század elején is igen jelentős volt a szalmakalap készítés a városban. Az itt készült szalmakalapokat messzi vidékekre is elvitték vásárokba, a legendák szerint az asszonyok az utcán menet közben is fonták a szalmát.
A nap következő állomása Nyíregyháza volt, ahol először a belvárossal ismerkedtünk.. A Kossuth téren megpihentünk egy kicsit és megnéztük a Városházát és a téren előtte levő Naprendszert. Persze a bolygók nem forogtak meg ilyesmi, hanem a Nap és a Naprendszer bolygói a tér burkolatába voltak mozaikból kirakva. Minden bolygó a nevét adó istenséggel és pontos csillagászati adatával szerepelt
Ezt követően meglátogattuk a Jósa András Múzeumot, melyben Nyíregyházáról és a környékről tudhattunk meg sok mindent. A múzeum névadója és alapítója orvos, régész és egyszerűen polihisztor volt. A megszámlálhatatlan sok teremben emléket állítottak magának a névadónak, Jósa Andrásnak, Benczúr Gyula festőnek, Krúdy Gyulának és Nyíregyháza házi huszárezredének, melynek történetét egészen a megalakulásától kezdve nyomon követhettük. Ezen kívül a Honfoglalás kora előtti időszakból is láthattunk régészeti anyagokat.
 
21-én egy kicsit eltértünk a kiírt útvonaltól és Észak felé indultunk, Nagyhalász irányába és Dombrádon keresztül értük el Kisvárdát. Dombrádon szusszantunk egy kicsit, közben megnéztük a szabadtéri vasúti kiállítást. Kisvárdán szerettünk volna bemenni várba, de ez nem jött össze, mert csak a várszínházi rendezvények idejére nyitják ki mostanában. Kisvárda egyik érdekessége, hogy gótikus temploma annak a templomnak a helyén épült, amelyet Szent László király a kunok felett aratott 1091-es győzelme emlékére emeltetett. A király egyébként megtalálható szobor formájában a főtéren.

Egy finom kisvárdai ebéd után továbbálltunk Vásárosnamény irányába. A városba beérve felkerestük a Beregi Múzeumot, ahol a környék múltját és az itt élő emberek mindennapi életét mutatják be. Sok-sok régi használati tárgy mellett az előtérben egy igen méretes kézi hajtású gabonaszelelő kézi készülék fogadott bennünket. Az igen lelkes muzeológus hölgy végigvezetett bennünket a kiállítási termeken. Hosszan elidőztünk a vaskályha és öntöttvas-gyűjteményt bemutató teremben. Rengeteg szebbnél szebb öntöttvas kályhát láttunk, melyek a muzeológus elmondása szerint külföldön is híres termékek voltak. Nem egyszerűen kályhák ezek, hanem mindegyik egy-egy műalkotás. Átfogó ismereteket kaptunk a híres beregi keresztszemes hímzés rejtelmeiről is és itt tudtuk meg, hogy a csíkos káposzta nem azért kapta a nevét, mert olyan mint a zebra, hanem azért, mert a Beregben csíknak nevezett halfélét főzik bele.

A múzeumlátogatást befejezve Gergelyiugornyára mentünk, ahol a kempingben elszállásoltuk magunkat, majd fürödtünk egyet a Tiszában. Ezt a szállásunkat azért említem meg külön is, mert ugyan a kempinggel és a szállással semmi baj nem volt, de kb. este 10 órakor diszkó kezdődött és elég hangosan, elég szörnyű zenét játszottak másnap hajnal háromig. Az alvásnak és a nyugodt pihenésnek ezzel annyi volt.
 
22-én az előző éjszakai nemalvás ellenére majdnem frissen és kipihenve folytattuk utunkat. Első állomásunk Tákos volt, ahol az egész utunk egyik talán legérdekesebb látnivalóját nézhettük meg, a paticsfalú, zsindelytetős, „mezítlábas Notre-Dame”-ként is emlegetett református templomot.
A templomot 1766-ban építették, II. József uralkodása alatt. A templom fagerendákra feszített nádfonatból és az arra tapasztott agyagból készült. Ezért hívják paticsfalúnak és mezítlábasnak, mert a szalmával kevert agyagot a férfiak mezítláb taposták. Azért nem épült tartósabb anyagból, mert abban az időben valami rendelet miatt református templomot nem építhettek pl. kőből. Ezeket az információkat attól a kb. 70 éves nénitől kaptuk, aki megható lelkesedéssel és szeretettel beszélt a templomról, a faluról és annak történetéről. A templom padlózata is döngölt föld, a mennyezete pedig kézzel festett fakazettás mennyezet, amit egy Erdélyből származó asztalosmester készített.
A néni elmondása szerint a templom érdekessége még, hogy december 24-én délben a nap besüt az egyik dél felé néző ablakon és a nap az első padsor oldalfalába faragott turulmadarat világítja meg.
 
Következő állomásunk Csaroda volt, ahol belülről sajnos nem tudtuk megnézni a szintén gyönyörűnek mondott református templomot. Viszont nagyon kellemes környezetben, hűvösben, fák alatt reggeliztünk. A reggelit követően Tarpára érkeztünk. Esze Tamás szülőfalujában sem volt túl nagy szerencsénk, mert a tájházat és múzeumot felújítás miatt zárva tartották a látogatók előtt. Megnéztük viszont a szárazmalmot. Ezt a malmot víz és szél helyett igásállatok hajtották.
 
Ezután egy erős szusszanással Szatmárcsekén termettünk. Itt is találtunk elég sok látnivalót. Másodszorra. Először ugyanis az úttól kb. 5 méterre álló, kb. másfélszeres embermagasságú Kölcsey szobrot úgy nem vettem észre, hogy a többiek nem győztek csodálkozni. A kisebb kitérő után azért célhoz értünk és megnéztük a Kölcsey kiállítást. Merthogy Kölcsey Ferenc itt született, élt, és 1823-ban itt írta a Himnuszt.
A faluban található a világon egyedülállónak mondott református temető. Embermagasságú csónakos fejfái egy-egy emberi arcot formáznak. A néprajztudomány szerint a fejfák az ősi ugor csónakba-temetkezés szokását őrzik. A temető közepén található Kölcsey síremléke is.
 
Ezt követően megérkeztünk Tiszacsécsére, tényleges uticélunkhoz. Ez Móricz Zsigmond szülőfaluja. Megnéztük a szülőházát, ami igazán nem is a szülőháza, mert az egy tűzvészben leégett. Az emlékháza az az épület, ahol 5 éves koráig élt Móricz. A ház egy alacsony mennyezetű parasztház. Erről akkor bizonyosodtunk meg, amikor ketten is lefejeltük a bejárati ajtó szemöldökfáját. Ekkor tudtuk meg azt is, hogy Móricz Zsigmond szülei, akik a házat építették, nem voltak túl magas termetűek. A mai napon a szállásunk Fehérgyarmaton volt. Előtte azonban Túristvándiban megnéztük a tényleg gyönyörű környezetben lévő, működő vízimalmot. A működőt azt úgy kell érteni, hogy rendeltetésszerűen már nem használják, csak a turisták kedvéért hozzák időnként működésbe.
 
23-án első állomásunk Kocsordon volt. Egyrészt reggeliztünk, másrészt egy épületet kerestünk. Ez az épület nem történelmi nevezetesség, nem ipartörténeti ritkaság (bár lehet, hogy mégis). Szóval az interneten kering néhány videofilm, amely szerint Kocsordon egy ember 1989-ben atombiztos bunkert épített magának vasbetonból. Ha már ezen a vidéken jártunk nem akartuk kihagyni ezt sem. Első körben nagyon diszkréten nézelődtünk a faluban, mert nem akartunk direktben érdeklődni. Arra gondoltam, nem biztos hogy tisztességes dolog egy ember hóbortjából látványosságot csinálni. Először emberekkel beszélgettünk, arra várva, hátha úgy alakíthatjuk a beszélgetés fonalát, hogy megtudjuk, hol is van ez a híres bunker. Nagyjából sikerrel is jártunk. Amikor az egyik utcában harmadszor tekertünk oda-vissza, az egyik házon dolgozó munkások odakiáltottak, hogy a bunker kb. 2-300 méterre van a vasút mellett. Mondjuk ettől még nem találtuk meg. Ezután rákérdeztem egy nénitől. Ekkor sajnáltam legelőször, hogy nincs nálam videokamera. Azt az arcot és nevetést ugyanis le kellett volna videózni, amit a néni vágott, amikor megtudta, hogy mit keresünk. Végül megtaláltuk a bunkert, de ezt is csak kívülről nézhettük meg. A lényeget a filmekből úgyis ismerjük.
 
Elég rendes nyári eső kellős közepén érkeztünk Mátészalkára. Az itteni Szatmári Múzeumban számomra a legérdekesebb dolog a kb. 100 darabos kocsi-, szekér-, és hintógyűjtemény volt.
 
Nyírmeggyesen sikerült igazolni egy ismert fizikai törvényszerűséget, miszerint a vizes aszfalt súrlódási együtthatója sokkal kisebb, mint a szárazé. Az eredmény egyikünk számára kétnapos térdborogatás és sántítás volt.
 
A továbbiakban Nyírbátor következett, ahol először a Báthory család mauzóleumának szánt református templomot látogattuk meg. Itt található Báthory István erdélyi vajda vörös márvány síremléke és egy másik Báthory István ( aki országbíró volt) kőszarkofágja.
Majd a minorita templom következett a Báthory múzeummal. A templomban gyönyörű oltárok, a múzeumban pedig sok Báthory emléket láttunk. A közelben van egy tó, aminek az egyik partján egy gépsárkány nő ki a földből. Ez a gépsárkány a Báthory család címerében előforduló sárkányt juttatta eszünkbe.
Mai utolsó állomásunk Nagykállón volt. Nagykállón jegyezte le Kodály Zoltán a Kállai kettős c. zenemű dallamait.
 

Elkövetkezett július 24-e. Mai első célpontunk Szabolcs volt, ahol a híres-neves földvárat akartuk megnézni. Ezért nagy erőkkel átvágtunk Nyíregyházán, Nagyhalászon és a Tisza kanyarulatát követve befutottunk Szabolcsra. Már messziről látszott a földvár tetején álló emlékmű, ezért nem tudtunk eltévedni. A biztonság kedvéért azért felvilágosítást kértünk egy csinos, ősmagyar gúnyába öltözött lánytól is. Amint az később kiderült a földvárban ősmagyar találkozó volt. A kb. 30 °C fok ellenére egy csomóan prémes sapkában, szőrmegalléros mentében nyilaztak, sátoroztak, bográcsoztak. Ló helyett viszont személygépkocsival és motorral érkeztek. A település egy csomó minden mellett arról is híres, hogy Szent László király 1092-ben országos zsinatot tartott itt

 

Dél körül érkeztünk Tokajba. Megebédeltünk, körbenéztük a várost, elfoglaltuk a szállásunkat, majd megkóstoltuk a tokaji borokat. De csak mértékkel.

Közben a csapat háromnegyedének javaslatára módosítottuk a túratervet. A srácok semmiképpen nem akartak még egy napot az otthonuktól távol tölteni, ezért úgy határoztunk, hogy a következő napon hazatekerünk Tokajból.
 
Így is tettünk és 25-én, egy 135 km-es tekerés után hazaértünk. Az egyetlen izgalom ezen a napon az állandóan fenyegető vihar volt. De a viszonylag jó átlagsebességünknek és a szerencsénknek köszönhetően sikerült a nagy vihar előtt hazaérnünk.
 
Az első visszajelzések szerint az idei túránk érdekesebb és jobb volt, mint a tavalyi Rákóczi-túra. Remélem a tendencia folytatódik és egyre jobb és jobb túrát sikerül összehozni, melyen mind többen és többen vesznek majd részt.