Alig 200 km autózás, buszozás és a Magas-Tátra lábánál vagy. S ha az időjárás kegyes, máris csodálhatod a HEGYET, számomra a hegyek legszebbikét. Csipkés szikláival hívogatja a turistákat: mássz fel, hódíts meg. Talán ezért szerettem bele, örökre.
Egyesületünk az idén is megrendezte hagyományos magas-tátrai turisztikai táborát úgy igazítva, hogy erdélyi barátaink is, az EKE-tábor után velünk tarthassanak. Már számoltam a napokat, mint az ovisok, hányat alszunk még az indulásig. Augusztus 11-én érkeztek meg az EKE tagok. Az Érseki Szent József Kollégium biztosított számukra kényelmes szállást, Eger város Kulturális Irodája pedig segítséget nyújtott a délutáni rövid városnézéshez. Sokáig emlegettük Melczer Laci barátunk szakértő kalauzolását a várban. Köszönet érte valamennyiüknek.
Magyarországi magyarként magamra vállaltam az idegenvezetést barátaink autóbuszán. A sofőröknek előzőleg elmagyarázták a rövidebb utat a határig. „Nem fogjátok eltéveszteni!” Ezután a mondat után mindenki el szokott tévedni, mi is. Dédestapolcsány, Nekézseny, Sáta. Életemben sem jutottam volna el ezekre a településekre. Szinte cserkészösvényszerű úton haladva, néhol leszállva a buszról, vergődtünk el az ózdi útra. Innen már nem volt gond. Bánrévénél megtapasztalom milyen az uniós határ, tőlem a személyit sem kérik.

Irány tehát Lengyelország! Zakopane az egyik legismertebb turista- és sportparadicsoma hajdani északi szomszédunknak. Mi mégsem a várost, hanem a hegyet választottuk. A Giewont (1894 m) mint egy alvó lovag, úgy őrzi országa határait, s ha valaha is újból veszély fenyegeti, életre kel és megvédi azt. Változékony időjárás közepette, (hideg, meleg, szél, eső) jutottunk el a gerincig. Itt már az orrunkig sem láttunk a ködben. A csúcsra láncok vezettek, jó gyakorlóterep. Mire István barátommal Zakopanéba értünk, a többiek már leérkeztek a Gubalovkáról (1120 m). Ahol a saslikot kecskehúsból készítik, melyet mézzel ízesített, forró!! sörrel lehet „leöblíteni”. A sajtpiac kofái ingyen kóstolóval várják a kiéhezett ínyenceket. Lehet itt kutyát is kapni, persze csak házőrzésre, s mindent a sapkától a fabábuig. Nekünk már csak a szakadó eső jutott. Ide is vissza kell jönni!

Estére kitisztult az ég és másnap ragyogóan sütött a nap. Telefon a hegyivezetőknek. Várnak! Izgatottan pakoltam ki s be a hátizsákom. Nem vagyok már kezdő túrázó, most mégis nehezen döntöttem, mit is érdemes magammal cipelni a Lomnici-csúcsra (2632 m). Jártam már itt, persze csak lanovkával, gyalog, mászva még soha. Végül csak a legszükségesebbek kerültek a hátizsákba: víz, kevés elemózsia, csúcscsoki, esőköpeny, széldzseki. Túrabakancsom harmadik túrájára indult, reméltem, nem töri fel a lábam. Az első nehézség rögtön az indulásnál fogadott. Időtakarékosságból lanovkával akarunk felmenni a Kőpataki-tóig, de a nagy szél miatt nem indították el. Ezért némi tanácskozás után gyalog indultunk neki. Végül örültünk is, hiszen így volt az igazi! A gerincen találkoztunk a hegyivezetőkkel. Haak Gejza „bácsival” ismerősként üdvözöltük egymást, hiszen tavaly ő vitt fel a Gerlachfalvi-csúcsra (2655 m) is. Szlovák létére jól beszél magyarul, de a többiek is kiválóan kommunikáltak angolul vagy németül. Minden vezető négy embert vihetett. A mi négyesünk gyorsan összeállt. A tanítványaim, Telek Tamás, Úri Zoltán, valamint erdélyi barátom, kollégám Balázs István és jómagam kötöttük össze az életünket, legalábbis kötéllel a túra idejére. Nehéz terepen, néhol peremen egyensúlyozva, mint a pókok a falon megkapaszkodva igyekeztünk felfelé. A régi lanovkajárat mentén másztunk, s értük el a csúcsot alig két óra alatt. Csúcsfotó, csúcscsoki, csúcs ez az érzés!

Bár a sok látogató miatt nem tud az ember magára maradni, mégis jó érzés volt újra szabadnak érezni magam. Ilyenkor megszáll a nyugalom, a lenti „fontos” dolgok jelentéktelenné válnak, a problémák már nem érdekelnek. Nincs más csak te, a hegy, a szabadság. Azonban akaratlanul is Kecskés Attila atya szavai jutottak eszembe az egyik vasárnapi prédikációjából: „A hegyre való menetel Isten utáni, vagy a vele való találkozásra való vágyakozásunk.” Talán én is ezért vágyom a hegyek közé, újabb és újabb csúcsokra?! Lefelé már a gerincúton jöttünk. A végén Géza bácsi még egy szép leporellóval is meglepett bennünket, amivel igazolhatjuk, hogy valóban megmásztuk a hegyet.

Mialatt mi a csúcsra törtünk, a táborozók nagyobbik fele a Szlovák Paradicsomban, a Hernád igazi vad szakaszát, a Hernád-áttörést és annak folytatásaként a Vöröskolostori-völgyszakadékot hódították meg. A sziklalépcsőkön vízesések zuhognak alá, melyeket vas és falétrákon lehet áthidalni, vagy sziklatálcán egyensúlyozva továbbhaladni. A folyót kétszer is átíveli egy-egy függőhíd. Belépés csak tériszony nélkül!

Már öt napja jártuk a Tátrát, s olyan gyorsan repült az idő. Az én feladatom volt, hogy ébresszem a Gerlachra indulókat. Nehéz út várt rájuk és korán is indultak, hajnali négykor. Ez a csúcs is csak bérelt hegyivezetővel járható. Tátraszéplakról terepjárókkal jutottak el a Sziléziai-házig, majd innen kötélbiztosítással a csúcsra. Az út bár hosszú, de szép, néhány technikásabb hely van, de talán könnyebben mászható, mint a Lomnic. Útjukra bocsájtottuk őket, s nem is sejtettem, milyen érdemes volt ilyen korán kelni. A kemping felé tartottunk, amikor egy kb. másfél éves mackó cammogott át előttünk az úton. A legmókásabb az volt, hogy a hajnali derengésben egy útjelző mellett haladt el, melyre a következő volt írva: Hotel Panda. Talán szállóvendég lehetett? Gyaníthatóan kukázni indult, de utánaeredni nem volt bátorságunk.

A csapat nagyobbik felével aznap a Rysyre (2499 m) indultunk. Minden túratáborunkban szerepel ez a túra. A kétormú Tengerszem-csúcs a Tátra főgerincének egy sarok-pontjában emelkedik, a Magas-Tátra legszebb kilátó-csúcsa. Összesen 13 kisebb-nagyobb tóra nyílik kilátás innen. Központi fekvését, valamint a páratlan panoráma tömegeket vonzó hatását felismerve a Magyarországi Kárpát Egyesület már 1905-ben elkészítette a csúcsra vezető turistautat, így hamar a turisták zarándokhelyévé vált, s ma is a Magas-Tátra legkedveltebb csúcsai közé tartozik.

Másnap már csak egy rövid sétára maradt idő a Csorba-tó körül, a Fátyol vízeséshez. Ennek legendája is szívszorító. A „könnyek vízesésének” is nevezik. Volt egyszer egy leány, akinek zergevadász volt a kedvese. A legény egyik nap vadászni indult, s közben megcsúszva a sziklán a Csorbai-csúcsról a mélybe zuhant. A fiatal hajadon azóta is sírva bolyong a Mlinica-völgyben. A szeméből patakzó könnyek táplálják a vízesést, melynek formája is hasonlít a menyasszonyként özvegyen maradt leány fehér fátylára.

Az utolsó nap reggelén elbúcsúztunk erdélyi barátainktól, hiszen rájuk még 16 óra utazás várt. Az ölelések, könnyek, fogadkozások után még soká néztem a távolodó buszt, s már akkor arra gondoltam, rövidesen újra találkoznunk kell, nekik, nekem és a HEGYnek.