Ezzel a címmel hirdette a Kárpát Egyesület, Eger - a programfüzetben is megjelent, nyílt túráját. Nekem ezen útvonal kárpátos barátaimmal már a harmadik volt, de ugyanúgy élveztem, mint a felfedező, első utam alkalmával. Nem tudom mi a pontos nehézségi fok besorolása útvonalunknak, egy biztos, nem könnyű, de nem is megterhelő. Igazán érthetetlen, miért voltunk e sétára oly kevesen. Kár a létszám miatt keseregnem, hiszen a rendszeres és az időjárás által befolyásolhatatlan, mindenre elszánt barátaimmal együtt, mindig öröm a kirándulás. Így volt ez most is, amit a felkelő nap sugarai még hangulatosabbá varázsoltak. A túrát Bónusz György vezette, aki túl az útmutatáson, hasznos ismeretterjesztő tájékoztatást adott a táj szépségeiről, történelmi vonatkozásairól. (Ki gondolta volna, hogy egy hatalmas kiterjedésű földvárban gyaloglunk, amit semmi sem jelöl és szinte beleolvad a tájba.)

Szilvásváradról indultunk és a Bácsó-völgyön keresztül, - ahol egy jópofa kutyus csatlakozott a csoportunkhoz - értük el a Bácsó-tetőt. Onnan vizslattuk úticélunkat. Hiába a pótszem, az enyhén párás légkör és szmoggal terhelt égalja együttesen eltakarta előlünk a tervezett látványt, a Tátrát. A nézőhelyünkről, két évvel ezelőtt még felvételt is sikerült készítenem a Magas Tátra vonulatáról, de akkor sokkal tisztább volt az idő. A Kárpátos túranaptárt vásárlók bizonyára emlékeznek arra a fotóra. Felmentünk a Kelemenszékére, majd le a Katonasírokhoz. Izmaink lemerevedését elkerülendő, ismét felfelé vettük az útirányt, a következő magaslatig, amely az Őr-kő 880 m magas pontja volt. A sziklaletörés széléről csodás panoráma tárult elénk a közeli Pes-kő, Hegyes-kő, Sándor-hegy irányába. Távolabb nézve déli irányába a Vár-hegy, Nagy-Eged, Nyugat felé pedig a Mátra magas hegyei látszottak.

A kutyuska miatt már kezdtünk aggódni, mi lesz vele, - hiszen nagyon eltávolodott a lakhelyétől, hogyan fog hazatalálni. A probléma számunkra megoldódott, amikor a csúcson lévő turistákhoz csapódva elindult a visszaútja felé. Az ebtől megszabadulva az Őr-kő rét felé kijáratot biztosító sziklakapun lemásztunk a csúcsról. Majd a kissé megfáradt csoport az egyesület kezelésében lévő, Őrkő házba ment regenerálódni. Ahol Nagy János társunknak köszönhetően a házban barátságos meleg fogadott minket, ami nagyon jól esett, hiszen a kinti léghőmérséklet mínusz öt fok körüli volt. Rövid pihenőt követően, csoportunk a régi kék jelzésen "lesétált" Bélapátfalvára, ahol befejeződött a gyaloglás.

Összegezve a túrát nyugodtan írhatom, hogy a kedvenc hegyvonulatunk, a Tátra látványának hiánya számomra nem jelentett csalódást, jövőre újra próbálkozom. Amint a bevezető mondatok egyikében már írtam, most megismétlem; a gyaloglásban a társaimmal együtt nagyon jól éreztem magam. Minden kedves olvasómnak kívánom ezt az élményt a KEE következő túráira.
Kedvcsinálónak ajánlom a túrán készült felvételek megtekintését.
Nagy Péter, KEE